Manchester terrier

Tán fölösleges is említenünk, hogy a fajta az angliai Manchesterből származik. Létrejöttének módja azonban kevésbé bizonyos. A legnépszerűbb elmélet szerint egy „angol terrier” néven ismert hajdani fajta képviselője és egy whippet pároztatásából származik. Kitenyésztőjéül minden forrás bizonyos Mr. John Hulme of Crumpsallt nevez meg. Bár gyanítható, hogy nemcsak ő akart olyan többféle erénnyel ékes kutyát kitenyészteni, mely éppúgy képes elpusztítani a lyukba bújt patkányt, mint elkapni a mezőn futó nyulat.

Mr. Hulme kan kutyáját félvérként tartották nyilván, s a leírások szerint sötétbarna volt a bundája; a szukájáról nincs adatunk. Nyilván egyik sem volt sem olyan elegáns, sem olyan pontos előírások szerint foltozott, mint a maiak. De mivel eredetileg munkára és nem a bírói körben való bírálatra tenyésztették ki őket, külcsínjük nemigen volt fontos.

A Manchester terrierként közmegegyezéssel elismert egyik legkorábbi és leghíresebb kan Billy volt. Egy versenyen a fogadás szerint száz – a deszkázott oldalú versenygödörben szabadon eresztett – patkányt kellett nyolc és fél perc alatt elpusztítania; 6 perc 35 másodperc alatt végzett velük. Egy későbbi alkalommal ezt a fantasztikus időt megjavította, 6 perc 13 másodperc. Három és fél másodperc patkányonként vajmi kevés időt hagy a rituális „halálra rázásra”. Egyetlen roppantás elegendő kellett hogy legyen.

Több más fajtához hasonlóan a manchestert is kihalás fenyegette, mikor az állathecceket betiltották. Még súlyosabb lett a veszély, mikor Angliában a fül megkurtítása is tilalmassá vált. Mivel a fület a tenyésztők szabadon kurtították volt, tökéletesen megfeledkeztek a kialakuló teljes méretéről; és döbbenten kellett ráébredniük, mekkora és milyen súlyos fülű (lett volna már addig is) az állomány.

A gondon végül úrrá lettek, s a foxterrier-éhez hasonló, csinosan előrehajló fül általánosá vált. A foxterrier azonban a manchester rovására kezdett előretörni, melye lassan egyre több híve hagyott cserben, amint a színbeli követelmények szigorodtak. Mikor a keveredő színű példányokat kizárták, mikor pontosan előírták a dús, vörösesbarna foltok elhelyeződését, sőt a vörösesbarna lábujjak fekete csíkját is, már csak megszállott hívei tartottak ki a fajta mellett.

Szerencsére ekkor az Egyesült Államokban támadt érdeklődés a fajta iránt; és ma az Atlanti-óceán mindkét partján szerény, de biztos állományt tartanak fenn a manchester kedvelői.

A fajta fő vonásai: Kívánatos a hosszúkás, lapos tetejű, ék alakú koponya és a keskenyedő állkapocs. A szem sötétbarna, kicsi, hosszúkás. A fül kicsi, V alakú, a koponyatető vonalában előrehajlik. A váll tiszta vonalú, csapott; a mellső láb egyenes. A test rövid, a bordázat szépen domborodik, enyhe pontyhát. A mancs kicsi, a lábujjak szépen íveltek. A farok hegyessé keskenyedik, s a gerinc vonalát folytatja. A bunda lágy, rövid, fényes. Az alapszín fekete; ragyogó vörösesbarna foltok a pofán, az arcon, a szem fölött, a térd alatt, a szügy két oldalán és a végbélnyílás körül. A mancsok fölött fekete „ujjnyom”, s lábujjakon a fekete csík előírt. Marmagassága kb. 25 cm; testtömege 7-8 kg.

Forrás: Kutyaenciklopédia