Perzsa agár

A perzsa agár vagy saluki egzotikus, kecses külseje kivételes gyorsasággal és állóképességgel párosul.

Származása: Az afgán agár rokona, de közel-keleti gyökerei talán még mélyebbre nyúlnak. Finom vonásai több mint 3000 évvel ezelőtti fáraósírokon is felismerhetők. Népszerűsége tartósnak bizonyult, s a perzsák és az arabok legkedveltebb segítőtársa lett – a sólymokkal együtt – a gazellavadászatokon. Zászlós és sima szőrű változata is létezik, s bár ezek hasonló eredetűek, hatalmas – csaknem az egész Közel-Keletet felölelő – elterjedési területének egyes részein előnyben részesítik egyiket vagy másikat. Nagy-Britanniában való meghonosítása a 19. század végén kezdődött, mindenekelőtt Lady Amherst jóvoltából. Amerikában a perzsa agár nehezen vetette meg a lábát, de ma már itt is elismert fajtának számít.

Vérmérséklete: Barátságos, szófogadó és a gazdájához hűséges, de engedelmességre szoktatása semmiképpen sem mellőzhető. Érzékeny természetű, nem szabad durván bánni vele.

Igényei: Csakis olyan helyre való, ahol tágas tér áll rendelkezésére és kedvére száguldozhat. Szőrzetét elég gyakran kell kefélni.

Főbb jellemzők:

Fej – Hosszú és keskeny, nem domború. A koponya a két fül között közepesen széles.

Szem – Nagy és tojásdad, mogyorószínű vagy sötétbarna.

Fül – Hosszú, mozgatható, a zászlós szőrű változat esetében selymes szőr borítja.

Törzs – A hát elég széles, izomzata a lágyék fölött enyhén kidomborodó.

Farok – Hosszú, enyhén meghajló, alacsonyan tűzött; szőrzete az alsó oldalán zászlós.

Szőrzet – Puha; a sima szőrű változat kivételével a lábakon és a combok hátoldalán selymesen zászlós. A legtöbb szín megengedett.

Termet – A marmagasság 58-71 cm.

Forrás: David Taylor – Én és a kutyám