Az egykori Szt. János-kutya Újfoundland déli részéről származik, kisebb és rövidebb szőrű, mint a medveszerű újfundlandi. Közös azonban bennük a vízszeretet és a veleszületett apportírozókészség, ami a halászok fontos segítőjévé tette. Behozta a hálókat, és elkapta a belőle kiszökött halakat. A tőkehalhalászok vitték magukkal a XIX. század elején Poole kikötővárosába, és dicsérték nagyszerű képességeit, amelyeket a vízi madarak apportírozásakor tanúsít. Malmesbury grófja megvette őket a halászoktól, és a kanadai partok mentén fekvő szülőföldjéről labradoroknak nevezte el őket. Hamarosan egész Nagy-Britanniában kitűnő apportírozóként váltak híressé, úgy szárazon, mint vízen. Sokoldalúságuk figyelemre méltó: első osztályú vadászkutya lövés utáni munkára, aknakereső kutya a katonaságnál, mentőkutya, lavinakutya, vakvezető kutya és családi kedvenc. Ragaszkodó, hízelgő és jó kedélyű, nem csavarog, nem űzi a vadat, éber, de sohasem agresszív, és nem kifejezett védőkutya, szeretetre méltó és türelmes a gyerekekkel. Nem verekedős. Jó idegzetű, kiegyensúlyozott jellemű, a szükséges következetességgel nevelendő, de megfelelő kutya kezdőknek is, amelynek szoros családi kapcsolatra, mozgásra és feladatra van szüksége. Könnyen ápolható szőre sokat vedlik. A lelkes úszó sem nyáron, sem télen nem menne el úgy egyetlen víz mellett sem, hogy fürdőt ne venne benne. Sajnos a legjobb úton halad afelé, hogy divatkutyává váljon!
AJÁNLOM AZ OLDALT
