A honfoglaló magyarok által magukkal hozott keleti jellegű kopó és a Kárpát-medencében élő őshonos kopófajták kereszteződéséből származó, közép-nagy termetű vadászeb. Két változata közül az erdei vadászatnál kedvelt hosszú lábú erdélyi kopó marmagassága 55-65 cm, hosszabb, sűrűbb szőrzete és orrtükre is többnyire fekete; főleg nagyvadra használták. A rövid lábú erdélyi kopó marmagassága csak 45-55 cm, szőrzete és orrtükre leginkább barnásvörös; a hegyekben nyúl- és rókavadászathoz alkalmazták. Mindkettőre jellemző a szenvedélyes, kitartó vadászás. Nyugodt, rámenős, könnyen tanítható. Jó csapázó, hajtás közben magas hangon jelez. Gazdájához ragaszkodó, a támadóval szemben megvédi. A két erdélyikopó-típus között kialakulóban van egy átmeneti középnagy típus, amely színezetében főleg a hosszú lábú változat fekete alapszínét örökíti, de homlokán, mellén, mancsán, pofatájékán és a farokvégén gyakran fehér foltot visel.